1999. március - májusi
szám
TARTALOMJEGYZÉK
5
éves a Győrvári Körkép
A
Boszorkánykonyhán a mai menü: madársóska, martilapu
Az
egyesület elmúlt hónapjainak eseményeiről
Az
ifjúsági csoport legfrissebb történéseiről
Iskolai
hírek
Kirándultak
az ovisok
Az
önkormányzat legfrissebb tudnivalói
Sporthírek:
Szarvaskenden rongyosra lőtték az ellenfelek hálóját a győrvári lányok
5 ÉVES A GYŐRVÁRI KÖRKÉP!
Előző számunkban a Faluház Baráti Kör ötödik születésnapját
ünnepeltük, s most újra itt az idő a megemlékezésre. 1994 májusában, az
első Falunapkor került kiadásra a Győrvári Körkép első száma. Akkor még
nem lehetett tudni, mit hoz a jövő, de az újság megszületett, élt, és él
azóta is. Szépült, bővült, s nemcsak a külcsín, de a belbecs is gazdagodott
az évek során. Egy helyi újság, mely egy település belső hangja, a helyi
nyilvánosság bárki által hozzáférhető forrása, mely tudósít, rámutat a
problémákra, a nehézségekre, szórakoztatni próbál, lehetőséget ad a falu
lakóinak a nyilvánosság előtti publikálásra, és még sokáig sorolhatnánk,
mi mindenre jó. A győrvári Körkép igyekszik mindezen funkcióknak megfelelni,
s talán nem is vall szégyent ezen a téren.
Ha valaki az első számoktól kezdve napjainkig
vásárolta a lapot, nyomon követheti az óvoda, az iskola, az önkormányzat
és a Faluház Baráti Kör eseményeit, sikereit, kudarcait. Igazi archívum
ez, az elmúlt 5 év legfontosabb győrvári eseményeiről.
Persze nemcsak sikereket könyvelhetünk el az
elmúlt 5 év folyamán. A korábban meglévő újságszerkesztő stáb mára nagyon
megfogyatkozott, többek között ez is oka, hogy gyakran késik az újság a
várható megjelenési idejéhez képest. Reméljük, a Teleház keretein belül
sikerül újra felpezsdíteni a szerkesztőséget, színesebbé, profibbá téve
ezzel a lapot. Továbbra is örömmel vennénk, ha minél többen küldenének
be az újságba cikkeket, írásokat, hiszen ez a lap a miénk, magunknak készítjük.
Szerencsére vannak rendszeres cikkírók, akik már régóta segítik munkánkat,
hogy a Győrvári Körkép folyamatosan hozza megszokott színvonalát. Ezúton
köszönjük mindazoknak, akik az elmúlt 5 évben tudósítottak minket a körülöttük
lévő történésekről, megosztották velünk olyan tudásukat, mely a falu közössége
számára is érdekes, értékelhető információtartalommal bír. Bízunk benne,
hogy lelkesedésük nem csökken, és számuk is inkább gyarapszik, mint fogy.
A Teleház egy új távlatokat jelenthet a Győrvári
Körkép számára is. Újságszerkesztő klubot alakíthat - ahogy ez korábban
már létezett is -, gazdagíthatja a lap tartalmát, megnövelheti ismertségét,
sőt, hamarosan elkészülő Internetes honlapján az újság legérdekesebb írásaiból
is közölhet le néhányat, megismertetve így az egész világgal Győrvár legjelentősebb
eseményeit.
Szintén örvendetes hír, hogy felvetődött a lehetősége
az újság nyomdai sokszorosításának. Ha ez megvalósulna, már nyugodtan kijelenthetnénk,
lapunk minden tekintetben megfelel egy profi helyi újság kritériumainak.
Tetszetős, tartalmas, méltón képviseli a falut, az itt élőket, az újság
szerkesztőit a külvilág előtt.
Zárszóként köszönjük, hogy vásárolják és olvassák
a lapot. Bízunk benne, hogy sikerül új időszámítást kezdenünk a Győrvári
Körkép életében, s a látványos fejlődést érett, eredményes felnőttkor követi
majd. Az újság szerkesztősége nevében
Molnár Tibor
vissza az elejére
BOSZORKÁNYKONYHA
Madársóska
Megtalálható fenyvesekben, bükkösökben, gyertyánosokban,
ahol az erdő alját szőnyegszerűen borítja be világoszöld leveleivel és
apró, fehér virágaival. Látványa szívet derítő.
A madársóskát nem szárítjuk, kizárólag frissen
használjuk. Megszünteti a gyomorégést, az enyhébb máj- és emésztési zavarokat.
Ezek ellen a panaszok ellen napi két csésze hideg teát kell inni. Sárgaságnál,
vesegyulladásnál, bőrkiütéseknél és féregűzéshez ugyanilyen teát fogyasztunk
- melegen.
A népi gyógyászat a madársóska frissen préselt
levét ajánlja kezdődő gyomorrák, rákszerű belső és külső fekélyek és daganatok
ellen. A friss levet turmix-géppel állítjuk elő. Óránként 3-5 cseppet fogyasszunk
ebből vízben vagy gyógyteában. A rákszerű külső fekélyeket közvetlenül
bekenjük vele.
Az ún. rekesztő bénulás vagy Parkinson-kór esetén
óránként 3-5 cseppet vegyünk be a léből forrázott cickafarkteában, külsőleg
pedig a hátgerinc bedörzsölésére használjuk. A hígítást és az adagolást
mind a gyomorrák, fekély, daganat, mind a Parkinson-kór esetén lelkiismeretesen
be kell tartani.
Felhasználási módok
Teakészítés: 1 evőkanál friss levelet 1/2 liter vízzel
leforrázzuk, rövid ideig állni hagyjuk.
Friss lé: megmossuk a leveleket és kiturmixoljuk
a levét.
Martilapu
Tavasszal, amikor mezőink és lankáink még alig zöldellnek,
a barkák is épp csak kezdenek kibomlani, a koratavasz első hírnöke, a martilapu
(szattyu, farkastalpfű, kisédeslapu, körömfű, lókörmű martilapu) már nyitogatja
élénk sárga fészkes virágzatát.
Nedves földeken, töltésoldalakon, kavicsgödrökben,
parlagokon és törmelékhalmokon tömegével találjuk a martilapu virágait,
melyek jóval a levelek megjelenése előtt bújnak ki a földből. A méheknek
és a rovaroknak ez jelenti az első táplálékot. A martilapu csak agyagos
földben marad meg, éppen ezért úgyszólván ismertetőjele annak. Ezek a virágok
a legelsők, melyekből téli készleteinkhez gyűjthetünk. Nyálkaoldó, gyulladásgátló,
tulajdonsága miatt bronchitis, gége- és garathurut, tüdőasztma és mellhártyagyulladás,
sőt még kezdődő tüdőtuberkolózis ellen is eredményesen alkalmazhatjuk.
Elhúzódó köhögés és kínzó rekedtség ellen ajánlatos naponta többször mézes
martilaputeát inni jó forrón. Később májusban megjelennek a felül zöld,
alul ezüstfehér, nemezes levelek, melyeket C-vitamin tartamuk miatt leveszöldségként
és tavaszi salátának is felhasználhatjuk. Mivel a levelek több hatóanyagot
tartalmaznak, mint a virágok, ezért azokat is gyűjtsük, hogy kettőből teakeveréket
készíthessünk.
Asztmás megbetegedés, tartós hörghurut és dohányosok
légcsőbántalmára tavasszal két-három teáskanálnyi, a martilapu leveléből
frissen kipréselt lé egy csésze húslevesben vagy meleg tejben fogyasztva
nagyon jó szolgálatot tesz.
A martilapu frissen kifacsart leve fülbe csepegtetve
csillapítja a fülfájást.
Köhögéscsillapító tea
Ha köhögéscsillapító, nyálkaoldó teát akar készíteni,
egyenlő arányban keverjen össze martilapuvirágot és levelet, ökörfarkkóró-virágot,
tüdőfüvet és lándzsás útifűlevelet. Naponta háromcsészényit édesítsen meg
mézzel és melegen, kortyonként fogyasszon el.
Felhasználási módok
Teakészítés: 1 púpozott teáskanálnyi virágot (később
ugyanannyi virágot és levelet összekeverve) adjunk 1/4 liter vízhez, csak
forrázzuk, és rövid ideig hagyjuk állni.
Pakolás: a friss levelet péppé zúzzuk és felrakjuk.
Inhalálás: púpozott evőkanálnyi virágot és levelet
leforrázunk és a gőzét egy kendő alatt belélegezzük. Naponta többször ismételjük.
Lábfürdő: megfelelő mennyiségű vízben felforralunk
összemaréknyi martilapulevelet, rövid ideig állni hagyjuk. Fürdési idő:
20 perc.
Friss lé: alaposan megmosott, friss levelekből
gyümölcs-centrifugával nyerjük ki a levet.
Szirup és teakeverék köhögés és rekedtség ellen:
lásd a vonatkozó szövegrészt.
Farkas Zoltánné
vissza az elejére
Egyesületi hírek
Visszapillantás
Mozgalmas időszak áll mögöttünk. Elég nagy időtartamot
kell átfognunk. Az elért eredmények minőségi ugrást is jelentenek az egyesület
életében. Haladjunk időrendben!
Március 8.: a térség polgármestereinek találkozója
zajlott a Faluházban. Az Európai Integrációs Tájékoztató Iroda szervezésében
a falusi turizmus témakörével foglalkoztunk (lehetőségek, elvárások térségünkben).
Március 11-12.: vásárok voltak. Szintén ekkor
vett részt Az AGRYA Országos Szövetség Teleház képzésén Molnár Tibor. A
képzés helyszíne Aba volt.
Március 12-én községi ünnepen emlékeztünk az
1848-as eseményekre. Ekkor avattuk fel a Fiókgyógyszertárat is. A Faluházban
helyet kapott gyógyszertár vezetője: Szabó László.
Március 14-én és 26-án bál volt a Házban.
Március 26-27-én Velemben zajlott a Vas Megyei
Önkormányzat Tematikus Találkozások című képzése. A képzés résztvevői elsősorban
a megyei ifjúsági szervezetek, gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó intézmények
képviselői voltak. Győrvárról a helyi ifjúsági csoport vezetője, Molnár
Tibor volt jelen.
Március 27-én Vasaljáról 20 fő látogatott el
hozzánk tapasztalatcserére.
Március 28-án a Duna TV forgatott a FaBéKa csoportról
"Miénk a tér" című műsorába.
Március 30-án részt vettünk a Pókaszepetki Teleház
megnyitóján.
Március 31-én az Ifjúsági és Sport Minisztérium
és Mobilitás Ifjúsági Szolgálat tartott tájékoztató konferenciát Budapesten,
az Európai Ifjúsági Központban. Egyesületünket Molnár Tibor képviselte
a rendezvényen.
Felelevenítettük a Húsvéti népszokásokat. Tojásfestés,
locsolás. A fiúk házról-házra jártak, a lányok pedig izgatottan várták
őket.
Április 6-án a nevelőtestület és a szülők számára
meghirdetett előadást tartott a Vas Megyei rendőrkapitányság képviselője,
Kovács Péter rendőrtiszt. Az előadás a különböző kábítószerekkel, a drogfogyasztás
következményeivel, a megelőzés lehetőségeivel foglalkozott. Befejeztével
nevelési értekezlet vette kezdetét.
Április 9-én ismét bálozhattak a fiatalok.
Április 11-én a bérletesek utazhattak Zalaegerszegre
színházi előadásra.
Április 13-án termékbemutató volt a Házban, mérsékelt
érdeklődés mellett.
Április 16-án tartotta a Faluház Baráti Kör éves
közgyűlését. A beszámolót, mely az egyesület 5 éves múltjára is visszatekintett,
a vezetőség választás követte. A közös vacsora, a baráti beszélgetések
az elmúlt 5 év emlékeit idézték. Sikereket, kudarcokat egyaránt. Döntést
hozott az egyesület arról is, hogy egy emléktáblával köszönti ötödik születésnapját.
Ennek felavatására a falunapon kerül sor. A Faluház Baráti Kör új vezetőségének
tagjai: Baladincz Jánosné, Fekete Istváné, ifj. Csarankó Antal, Kaczor
Mihályné, Kiss Mária, Lengyel József, Molnár Tibor, Németh József (Böcek),
Némethné Kovács Szilvia, Németh Pálné, Ruzsics Jenő, Talabér Gyuláné. Az
egyesület elnöke ismét Varga Gézáné lett.
További sikereket kívánunk az egyesületnek és
Győrvár lakóinak. Kívánjuk, hogy az összefogás további sikereket hozzon!
Április 17-én Teleház avatáson vettünk részt
Nádasdon. Ugyanekkor színházi előadás volt. A színházlátogatók klubjának
egyik csoportja 17-én, a másik 24-én vett részt az előadáson.
Április 22-én, a Föld napján az iskola a saját
környezetében, mi pedig a Faluház környékén tettünk rendet. A több napig
tartó munkával és az önkormányzat segítségével megszépült a Faluház és
környéke. Sikerült a Teleház avatására a munkaszobába új polcot felszerelni.
Köszönjük mindenki segítségét.
Április 30-án 17 órakor felavattuk a Teleházat.
A megfeszített munka meghozta gyümölcsét. Vendégeinkkel és a falu lakóival
együtt ünnepelhettünk. Ezen alkalommal emlékeztünk az édesanyákra is. Az
óvodások, iskolások kedves műsora segített ebben. Köszönjük minden szereplőnek
és felkészítőnek. Az avatás után a falu markos legényei májusfát állítottak.
Ez szép hagyománya falunknak. Vendégeink között tisztelhettük többek között
a Magyar Teleház Szövetség képviseletében Király Ferenc urat, Németh Zsolt
országgyűlési képviselőt, sok régi és új barátunkat, a vasi Teleházak képviselőit.
Ezzel a nappal hivatalosan is megkezdte működését a Teleház (lásd külön
cikk). Bízunk abban, hogy eredményesen.
Újabb örömre adott okot, hogy a Nemzeti Kulturális
Alap pályázatán nyert, és az önkormányzat támogatásából sikerült hangtechnikai
gondjainkat megoldani. Rendezvényeink ezek segítségével még színvonalasabbak
lehetnek.
Május 1. Ezen a szép napon esküdött örök hűséget
egymásnak Nagy Beatrix Mária és Losonczi Róbert. E helyről is gratulálunk,
és hosszantartó boldogságot kívánunk.
Május 8. Az MMIK természetvédő csoportja kirándult
nálunk. Ugyanekkor női focistáink eredményesen szerepeltek Szarvaskenden
(lásd külön cikk). Este pedig bál volt a Házban.
Május 13. Előadás és termékbemutató volt. Célja
a helyes életmóddal kapcsolatos tudnivalók megismertetése a hallgatósággal.
Május 14. Színházi előadásra mentek a bérletesek.
Mások pedig báloztak a Faluházban.
Május 17-én vezetőségi ülést tartottunk. Témája
a Falunap előkészítése és a gázavatás.
Május 20-án ruha és cipővásár volt.
Május 21. Véradással segítettünk a rászorulóknak.
Köszönjük a segítséget!
Május 22-én Ifjúsági Megyenap Sitkén.
Május 23. Falunap, gázavatás (lásd a külön ismertetőt!)
Május 24. Pünkösd Kupa férfi labdarúgó torna.
Várható események
Május 29-én Nádasdon újságos képzésen veszünk részt.
Este 18 órakor az éved utolsó színházi előadása lesz Zalaegerszegen.
Május 30-án, Vasalján Teleház avatás lesz.
Június 6-án I. Országos Teleház futás gazdag
programmal (Erről később.) este juniális - májusfa kitáncolással.
Június 13-án a Béri Balogh Ádám Általános Iskola
tanulóinak bemutatója lesz. Ezen a napon női labdarúgóink Vépen játszanak
a megyei döntőn.
A nyári programokról később adunk hírt.
Egyebek
Nyáron táborozó gyerekek lesznek a házban.
Köszönjük az erdőbirtokosság anyagi támogatását,
továbbá a májusfát.
A tagsági díjakat május végéig kérjük befizetni.
Köszönjük az Elender Internet Kft támogatását,
amivel lehetővé tette az ingyenes Internet hozzáférést, így csak a használatért
kell fizetnünk.
A Falunapra készülve kérem és egyben köszönöm
is a Faluház Baráti Körnek nyújtott anyagi és erkölcsi támogatást. Csak
összefogással tudunk nagy dolgokat véghez vinni. Bízom abban, hogy így
lesz!
Varga Gézáné
Faluház Baráti Kör elnöke
vissza az elejére
FABÉKA HÍRMONDÓ
A múlt hónapban fontos események zajlottak a csoport
életében. Április 10-én részt vettünk Sitkén a Nyugat-Dunántúli Ifjúsági
Szövetség 3 napos tavaszi rendezvényén, ahol meghívott vendégként jelen
volt többek között Dr. Mikula Lajos, az AGRYA Országos Szövetség elnöke,
és Bodor Tamás megyei ifjúsági referens. A szakmai és szórakoztató események
sorban váltották egymást, este pedig egy kiadós buliban lehetett részünk.
Áprilisban az egy éves FaBéKa új vezetőséget
választott. Az új vezetőség tagjai: Tarr Petra, Nagy Gábor és Molnár Tibor
(Withers). Sok sikert az új "dream-team"-nek!
Csapatunk lassacskán készülődik az AGRYA nyári
rendezvény-dömpingjére. Ezek előtt május 22-én hivatalosak vagyunk Sitkére
a II. Ifjúsági Megyenapra. Ezt követően indul a henger:
-
Júniusban "Miénk a tér" országos ifjúsági találkozó
Bordányban (Szeged környéke).
-
Július 23-25 Monostorapáti (Balaton felvidék)
-
Július 30-augusztus 1.: Peryche'99 Börcs (Győr környéke)
-
Augusztus 13-15 Peek-Week'99 Polgárdi (Fejér megye)
-
Szeptember 24-26.: NYUGI-s Nap-O. K. II. Sitke
Természetesen Győrvár sem marad ifjúsági rendezvény
nélkül, a tavaly nagy sikerrel zárult Európa Napot idén is meg kívánjuk
rendezni, pontos időpontját még egyeztetjük, valamikor június végén - július
elején várható. Erről természetesen idejében értesítjük majd az érintetteket.
Molnár Tibor
FaBéKa elnöke
vissza az elejére
ISKOLAI HÍREK
A tanév 2. félévétől Csákvári Tímea betegsége
majd távozása miatt ismét Zrinszki János tanítja a történelmet – óraadóként
Március 10.: Személyi igazolványt kaptak azok
a tanulók, akik 1999-ben betöltik a 14. életévüket.
Március 19.: Helyesírási verseny volt Ger-sekaráton.
Kulcsár Viktória 6. o. tanuló 1., Korán Zsófia 5. o. tanuló 2., Szabó Julianna
8. o. tanuló 4. helyezést ért el. A tanulókat a versenyre Némethné Kovács
Szilvia készítette fel.
Március 29. Megtörtént a leendő 1. osztályosok
beíratása. Ez év szeptemberében 10 tanuló kezdheti meg tanulmányait a győrvári
iskolában. Két gyermeket eltérő tagozatú iskolába javasolt a Nevelési Tanácsadóban
működő bizottság.
Április 6. Nevelési értekezletet tartottunk a
Faluházban.
Téma: A kábítószer fogyasztás és annak káros
következményei a fejlődésben levő szervezetre. Előadó: Kovács Péter, a
Bűnmegelőzési Osztály munkatársa volt
Április 9. Gombos Viktória 8. o. tanuló az Oladi
Művelődési Ház által szervezett József Attila versíró pályázaton oklevelet
vehetett át.
Április 21. Lezajlott az iskolai Ki mit tud,
a következő eredményekkel:
Hangszer: 1. Szabó Julianna 8. o.
Jelenet: 1. A didergő király 2. o.
Tánc: 1. 4. o. lányok diszkótánca (mo-dern
tánc kategória) 3. o. csoport (néptánc)
Vers: 1-2. Szabó Amália 3. o.
Németh Veronika 3. o.
Szólóének: 1. Pap Szabó Nimród 3. o.
Mese: 1. Pap Szabó Nimród 3. o.
A zsűri különdíját az 5. osztályos színjátszók
kapták, dicséretet és jutalmat kaptak még az 1. osztályosok német nyelven
előadott versekért, énekekért.
Április 22. A Föld napja tiszteletére az iskola
tanulói és nevelői társadalmi munkát végeztek az iskola udvarán, a Kuruc
– szobornál és a buszmeg-állónál.
Április 23. Az alsósok mesevetélkedőn vettek
részt Rábahídvégen, ahol 2. helyezést értek el. A csapat tagjai: Bóbics
Renáta (2. o.) Németh Kriszti-na (3. o.) Németh Adrienn (4. o.), Ouagueni
Sid Ali (4. o.). A tanulók felkészítője Németh Pálné volt.
Április 29. Az 5-6. osztályosok a két osztályfő-nök
és még 7 szülő kíséretében sikeres kirándulást tettek Sopron-Fertőd-Fertőrákos
környékén.
Április 30. Anyák napi műsoron szerepeltek ta-nulóink
a Faluházban, majd május 1-én az iskolá-ban, és a másik három községben
is külön-külön tartottunk megemlékezéseket. Ugyanezen a napon az 5-7. osztályos
fiúk 2. helyezést értek el Püspök-molnáriban 14 csapat közül. Felkészítő
tanáruk: Katovics Miklós.
Május 10-én a Madarak és fák napja tiszteletére
az egész iskola Jelibe kirándult. A belépők és a busz költségeit a farsangi
bevételből fizettük.
Május 18. Megkezdődtek a fogászati vizsgála-tok
Vasváron, ahová egy alkalommal 2 osztály mehet.
A végére hagytam a legnagyobb sikert, melyet
ebben a tanévben tanulmányi téren elértünk. Mol-nár Katalin 8. osztályos
tanuló a megyei kémia versenyen 2. helyezést ért el és eredménye alapján
részt vehet az országos versenyen, amelyet május 21-22-én rendeznek Egerben.
Felkészítő tanára: Polgár Antalné. Szívből gratulálunk mindkettőjük-nek!
Egészen friss hír, hogy Kulcsár Viktória, 6.
osztályos tanuló a történelem versenyen elért ered-ménye alapján a megyei
döntő résztvevője lesz.
Szeretettel hívunk és várunk mindenkit június
13-án, vasárnap délután 2 órakor a Faluházban tartandó iskolai bemutatónkra,
amelyen a KI MIT TUD legsikeresebb számait ismerhetik meg az érdeklődők
és sportbemutató részesei is lehetnek.
Némethné Kovács Szilvia
vissza
az elejére
ÓVODAI HÍREK
Kedves Szülők!
Várjuk azon szülők jelentkezését óvodánkba
1999. június 1-3-ig, akik ez év szeptemberétől szeretnék óvodába járatni
gyermekiket. Beíratni azokat a gyerekeket lehet, akik már betöltötték 3.
életévüket. Továbbá jelezni szíveskedjenek azok is, akik az év folyamán
kérik felvételüket előjegyzés szempontjá-ból.
Baladincz Jánosné
Kirándult az óvoda
Elérkezett a várva várt nap az óvodások és szülők
részére egyaránt: április 24-e, a kirándulás napja. Az időjárás azonban
úgy döntött, hogy nem fog nekünk kedvezni, így hát csöpögő esőben indultunk
el. Az óvó nénik pályázat útján nyerték el a kirán-dulás lehetőségét, így
mindenkinek ingyenes volt az út, öt gyerek kivételével minden óvodás eljött.
A Zala Volán buszával célba vettünk a festői szépségű Bakonyi tájat.
A hegyekhez közeledve sajnos egyre jobban beborult
az ég és esett az eső. Első állomásunk Zirc volt, ahol a cisztercita Apátságban
található bakonyi Természettudományi Múzeumot tekintettük meg, amely mindenkit
lenyűgözött szépségével. A Bakony természeti képeit valósághűen ábrázolták
a szárított növények és a kitömött állatok. Az összes ismert rovar, rágcsáló,
hüllő és madár, amely e táj jellegzetes állatfajtája, mind megtalálható
volt. Főleg az erdők nagy vadjai voltak a legérdekesebbek a gyerekek számára.
Gyönyörű ásvány- és kőzet kiállítás is volt, amely szebbnél-szebb csillogó
kövekből állt.
Ezután a Zirci Arborétumba mentünk, ahol a szép
virágok és fák között egy szép tó is volt vadkacsákkal. Az arborétum közepén
folyt egy kis patakocska is.
Következő állomásunk Bakonybél volt, ahol a vidék
legmagasabb pontja a Kőrishegy (713 m) található. Erdészeti kiállítást
néztünk meg, de mivel az eső nem állt el az Odvaskői Barlangot nem tudtuk
megnézni.
Elindultunk hazafelé és Veszprémben bementünk
az állatkertbe, ahol az egzotikus állatokat is megtekinthettük. Voltak
medvék, majmok, párducok, oroszlánok, gyönyörű madarak, hüllők és egy ele-fánt
is. Minden gyermek és a szülők tetszését is megnyerte az állatkert.
Délután 5 órakor indultunk el haza már egy kicsit
elfáradva, és gyönyörű napsütésben.
Az óvodások nagyon jól és okosan viselkedtek
az egész úton. Hazafelé már volt, aki elaludt, de voltak, akik a látottaktól
beszélgettek egymással. Min-denki élményekkel gazdagabban tért haza, és
jól érezte magát. Reméljük jövőre is lesz ilyen alkal-munk, hogy hazánk
szépségeit az óvodások is felfedezhessék. Bizony a mai anyagias világban
nem minden család engedheti meg magának, hogy minden évben kirándulni menjen.
Farkasné Nagy Marianna
vissza az elejére
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK
A képviselő-testület május 10-én tartotta legutóbbi
ülését, melyen az önkormányzat 1998. évi zárszámadását és az óvoda helyi
nevelési programját tárgyalta.
A zárszámadás kapcsán Pintyőke István előterjesz-tésében
elmondta, hogy keservesen, de végül hitel nélkül sikerült lezárni a tavalyi
költségvetést. A betervezett saját bevételek nem teljesültek meg-felelően,
a legnagyobb lemaradás az iskolánál tapasztalható. Az intézmény nem
előrelátó tervezé-se miatt az önkormányzatnak 622.000 forintot vissza kell
fizetnie a központi költségvetésbe, mivel kevesebb volt az étkeztetést
igénybe vevők száma a tervezettnél.Az önkormányzatnál az adóhátralék behajtásra
kell nagyobb figyelmet fordítani. A képviselők végül elfogadták a zárszámadást
azzal, hogy a szabályszerű gazdálkodásra fokozottabban kell ügyelni, ennek
érdekében belső ellenőrzés, átvilágítás mielőbbi megtartását szükségesnek
tart-ják.
Az óvoda helyi nevelési programjának napirendre
tűzése a közoktatási törvény előírásaiból fakadt. Szeptembertől minden
óvodának rendelkeznie kell helyi nevelési programmal. A programról
készült szakvélemény szerint „az óvónők szakmai felké-szültségét jelzi,
hogy a pszichológusok által is ki-emelten a gyermekek értelmi, testi, pszichikus
fejlődését legjobban elősegítő programra készítették el helyi programjukat."
A téma tárgyalása kapcsán az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatát
is jóváhagyta a képviselő-testület. Összességében megállapítható, hogy
az óvoda és az óvónők tevé-kenységével elégedett a képviselő-testület.
Az épü-let legszükségesebb karbantartási munkáira sor kerülhet az idén.
Az önkormányzat két pályázatot nyújtott
be a Területfejlesztési Tanácshoz, a Körjegyzőség és az Óvoda fűtés-korszerűsítése
céljából, valamint az önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok
számára elkülö-nített keretből remél támogatást.
Somogyiné Jakab Ildikó
jegyző
vissza
az elejére
SPORTHÍREK
A női foci eredményei:
Május 1-én Nagykutason barátságos mérkőzésen
vettek részt lányaink. Nem is mentek hiába, hiszen győztesen jöttek haza.
Május 8-án Szarvaskenden mérkőztek meg Bérbaltavár
és Szarvaskend csapatával. Nem kevesebb, mint egy tucat gólt lőttek, így
nem is csoda, hogy továbbjutottak. Így 1999. június 13-án a Vépen rendezendő
Vas Megyei Bajnokságon a győrvári lányok képviselik a térséget.
Gratulálunk a szép eredményekhez, hajrá lányok!
Lengyel József
edző
vissza az elejére
vissza