2000 január-februári
szám
TARTALOMJEGYZÉK
2000
Önkormányzati
hírek
In memorian
Óvodai hírek
Egyesületi hírek
NYUGI hírek
Iskolai hírek
Lelkiző
Egészségügyi
rovat
Konyhasarok
Kisebbségi hírek
Viccdömping
2000
2000. január elseje. Egy átmulatott szilveszteri éjszaka után csendes volt a falu, pihentek az emberek. Az éjszaka nyomait kellett eltakarítani. Megálltam és elgondolkodtam. Az elmúlt évről, a jövőről. A következők jutottak eszembe: Hosszú volt az év. Annyi minden történt velünk. Annyi rossz és megannyi jó. Napfogyatkozás, születés, sikerek, kudarcok. Természeti katasztrófák, szeretteink elvesztése. Nézőpont kérdése, hogy milyen volt 1999. Kinek jó, kinek rossz. Mit hoz majd a jövő, megváltozik-e egy csapásra az életünk azzal, hogy a harmadik évezredbe lépünk. Lépünk-e? Most is folyik a vita arról, hogy tulajdonképpen mikor is kezdődik a harmadik évezred: 2000. vagy 2001. január elsején. Mindkét tábor érvei okosak és meggyőzőek. Én mégis szeretném hinni, hogy 2000. január elsején valami megváltozott. Hétköznapjaink látszólag ugyanúgy zajlanak, mint mikor még 1999-et írtunk. Nem történt semmi drámai, se világvége, se a szolgáltató rendszerek összeomlása, semmi ilyesmi. Mégis valami más. Talán csak annyi, hogy a dátumot így kezdjük: 2000 és halkan felsóhajtunk - örülök, hogy megérhettem. Talán másképpen kezdjük a számvetést. Először azt soroljuk, ami jó. Hajlamosak vagyunk arra, hogy nem tudjuk értékelni a pozitív változásokat, merthogy természetesnek tartjuk, hogy a vízcsapból folyik a víz, ha felkapcsoljuk a villanyt, akkor világos van. - szerencsére elmondhatjuk -, hogy ha kinyitom a gázcsapot ég a gáz. Ez utóbbi az 1999-es év eredménye. Településünk ennyivel gazdagabb lett. Igaz anyagi gondjaink, az önkormányzaté sem lett kevesebb, de azért vagyunk, hogy megoldjuk a problémákat. Elmondhatjuk, ezen a településen is van mit féltenünk, van mire vigyáznunk. Ami még eszembe jutott, az az, hogy sok hozzánk hasonló falu haldoklik ma Magyarországon. Lakói csak magukkal törődnek, nincsenek közösségek, baráti társaságok, hiányzik a hajtómotor, ami egy közösséget éltethet. Szerencsére Győrváron ez még nem így van, még ha erre utaló jelek vannak is. Az elmúlt évek bebizonyították, hogy a közösségekben olyan erő van ami előre viheti a falut, akikre az emberek bizton számíthatnak a jövőben is. A baj csak az, hogy mindössze néhány tucat ember aktivitásának, áldozatvállalásának köszönhető mindez. A Faluház Baráti Kör már sokszor bizonyította, hogy képes tenni és akar is tenni az itt élőkért. Sajnos a nagy többség a mai napig is csak elvár, vagy követel a közösségtől, rosszabb esetben ellendrukker. Még nem érzik át igazán, hogy mindannyian részei vagyunk a faluközösségnek. Ez pedig nem csak a jogot jelenti, hogy szabadon véleményt nyilváníthatunk, számonkérhetünk, hanem azt a kötelezettséget is, hogy erőnkhöz, lehetőségeinkhez mérten tennünk is kell a faluért, a közösségért. Nagyszerű alkalom lesz ez az év az összefogásra, bizonyításra. Aki akar, talál tennivalót magának. A millenniumi év mindenkinek ad munkát. Fogjon össze a község minden lakója, és takarítsa ki a falu minden zegét-zugát. Nyerje vissza a természet és az ember építette kulturális környezet eredeti tisztaságát, rendjét és szépségét! Az önkormányzat járjon elő jó példával: szervezzen közhasznú munkákat, a Faluház Baráti Kör, a Szív Egyesület, az Egyházközség, az intézmények, az egyes utcák lakói összefogva önkéntes, közösségi munkákkal járuljanak hozzá a lakóhely, munkahely környezetének helyreállításáhozreállításához. Régi falusi szokás szerint a tél és a koratavasz a legalkalmasabb ezekre a munkákra, igazodva az időjáráshoz. Ezzel is készüljünk a jubileum kiemelkedő eseményeire. Szeretnénk maradandó emlékekkel tisztelegni az ünnep előtt. A következő számunkban részletesen beszámolunk erről. Az ünnepeinkre hazahívjuk a Győrvárról elszármazottakat is. Ezen gondolatok jegyében kívánok Győrvár minden polgárának a szerkesztőség és magam nevében nagyon boldog új esztendőt!
Varga Gézáné
2000. január 1-től emelkedik a magánszemélyek kommunális adója
Az Önkormányzat képviselő-testülete 2000. január 1. napjától a magánszemélyek
kommunális adójának összegét 2.400 Ft-ról 3.000. Ft-ra emelte. Az adózók az
adómérték emeléséről határozatban értesülnek. Az adót két egyenlő részben
március 15-ig, illetve szeptember 15-ig lehet pótlékmentesen megfizetni. Jogszabálymódosítás
miatt a kommunális adó befizetésére 2000. évtől új befizetési csekk kerül
bevezetésre. A határozatokkal együtt az új csekk megküldésre kerül. Felhívjuk
az adózók figyelmét, ha adókötelezettségüket érintő változás következik be,
azt a változást követő 15 napon belül be kell jelenteni, ellenkező esetben
mulasztási bírságot kell fizetni. A gépjárműadó mértéke 2000. január 1-től
2000. december 31-ig nem változott. (Az adóalap minden megkezdett 100 kg után
600 Ft.) A gépjárműadót két egyenlő részben március 15-ig, illetve szeptember
15-ig, lehet pótlékmentesen megfizetni. Ha a gépjármű eladásra kerül, az adás-vételi
szerződést a rendőrhatóságnál be kell mutatni, ezt követően kell az eladást
a formanyomtatványon bejelenteni. A gépjárművásárlást a vásárlást követő 15
napon belül be kell jelenteni.
Somogyiné Jakab Ildikó
körjegyző
Németh Gyuláné
sz. Kiss Mária
61 évesen
"Úgy ment el, ahogy élt
csendesen, emberként"
Kialudt egy "lámpás", mert lámpás volt ő, aki fényesen világított, utat mutatott, segített, ahol csak tudott. TANÍTÓ volt a szó igazi értelmében. Oktatott és nevelt, játszva és komolyan soha nem unalmasan. Volt ő tanítókisasszony, tanító néni, tanár néni, és Marika néni. Petőmihályfa, Andrásfa, Hegyhátszentpéter, Győrvár lakói közül sokan büszkék arra, hogy tanítványai lehettek. Emlékét őrzik a tanórákon kívüli báb-és színjátszó szakkörösök, és azok is, akik szívesen mentek a könyvtárba, cserélték ki a véleményüket egy-egy könyvről, hallgattak tanácsaira. Kimondhatatlanul hiányzik a drága édesanya, nagymama, feleség a családjának, és hiányzik nekünk a kolléga, aki mindig tudta kinek, mikor és hogyan kell segíteni. Csak a nagyon erős emberek képesek arra, hogy még az utolsó pillanatokban is megőrizzék méltóságukat, emberségüket. Te ilyen voltál. Emlékedet örökké megőrizzük.
Tanítványaid, kollégáid nevében
Varga Gézáné
Az elmúlt év vége eseményekben gazdagon zajlott az óvodánkban A december 5-én a Faluházban megrendezett Télapó- váró ünnepségen kisóvodásaink és a falu óvodába még nem járó kisgyermekei izgatottan várták a Mikulást. Kellemes és szép kis műsorukkal köszöntötték a Télapót és persze a szülőket, nagyszülőket is. Az ajándékok kiosztása utáni kis Mikulás-bál, a Télapóval való közös tánc felejthetetlen élményt nyújtott gyermekeinknek. December 17-én reggel újabb meglepetés érte kis óvodásainkat. Szépen feldíszített fának és sok-sok hasznos ajándéknak örülhettek. Az idei év első óvodai nyílt napjára pedig elkészült a várva-várt galéria, amit egy kis vidám pótszilveszter keretében avattunk fel január 3-án. A galéria kialakítását Szatmári Géza édesapa vállalta. A nem kis munkát a téli szünet ideje alatt végezték néhány szülő segítségével. A faanyagot Másli Attilának, annak megmunkálásához szükséges gépeket pedig Harangozó Antal helybeli vállalkozónak köszönhetjük. A huszonhat kis óvodás nagy-nagy örömmel vette birtokba a galériát, amivel jelentősen megnövekedett játék-és mozgásterük. Igazán a gyerekek örömtől sugárzó, mosolygó arca, a galérián való önfeledt játék fejezi ki köszönetünket a szülők nevében is a kivitelező apukáknak és a jelentős segítséget nyújtó vállalkozóknak.
Az óvodás szülők nevében:
Gotthárd Tiborné
Megvalósult álmok
A megye peremén lévő 732 lélekszámú kis község, Győrvár óvodájának örömét szeretnénk másokkal is megosztani. Óvodánk nagyon jó kapcsolatban áll a falu lakóival, a helyi vállalkozókkal és intézményekkel. A kulturális élet egyik gazdag színfoltja óvodánk gyermek-közössége, megköszönve ezzel az irántunk tanúsított mindennemű támogatást. Országszerte zajló megszorító intézkedések sora óvodánkat is nehéz helyzet elé állította. Anyagi gondjainkon rendezvények bevétele és egy nagyon lelkes szülői összefogás enyhít már évek óta. Vágyakozva tekintünk a környékbeli jól felszerelt óvodákra. Az újság lapjain nemrégiben megjelent fotót látva egy óvoda galériájáról egy édesapa, Szatmári Géza felvállalta, hogy a téli szünet alatt gyermekeinknek elkészíti a galériát. A 26 kisgyereknek így megnövekedett a játék és mozgásterük. Két helybeli vállalkozó támogatásának köszönhetően sem a faanyag, sem annak megmunkálása nem került pénzbe. A fent említett apuka és még néhány szülő hihetetlen rövid idő alatt, időt, fáradságot nem kímélve felépítette. A 2000-es év első óvodai napján nyílt délelőtt keretében galériaavatót és vidám pótszilvesztert tartottunk. Az 1999 év óvodánk életében két okból is emlékezetes marad. Egyrészt a helyi önkormányzat gázberuházása, másrészt a galéria létesítése. Ezek után csak optimistán nézhetünk a jövőbe. Végezetül mindenkinek köszönetet mondunk, és kívánunk további jó együttműködést.
Baladincz Jánosné óvodavezető
Dankowskiné Iszak Zsanett óvónő
Mikulásünnep
"Hull a hó, hull a hó, mesebeli álom."
Nagy-nagy izgalommal készülődik minden kisgyermek arra, hogy a télapó ajándékot
csempésszen a fényesre tisztított cipőbe, csizmába. Ez a várakozás nem maradt
el az óvodások által szervezett Télapó ünnepélyen sem. Az ünnepségre meghívták
a falu apróságait is. Az ovisok aranyos versekkel, énekekkel csalogatták elő
a kedves, "öreg" Télapót. A gyermekszemek felcsillantak és izgatottan várták
a puttonyból előkerülő csomagokat. Ki félszegen és bátortalanul, ki vagányul
és nagyon-nagyon bátran ment a télapó elé, akinek minden gyerekhez volt egy
- egy kedves szava. A leendő óvodások megszeppenve várták, hogy őket is szólítsa
a piros ruhás nagyszakállú Mikulás. Volt aki egyedül, volt aki anyukája kezét
szorítva ment a bácsihoz. A csöppnyi kezekbe alig fértek el az ajándékok.
Kezdődhetett a csomagbontás, csokoládé, cukorka, játék került elő belőlük.
A pillanatok alatt maszatossá vált gyerekek vidáman mutogatták egymásnak a
csomagból előkerült "kincseket". Ez a kedves ünnepség közös tánccal végződött,
ahol az ovisok, leendő ovisok, anyukák, apukák együtt eltöltöttek egy vidám
ünnepi délutánt. Mi szülők is jól szórakoztunk, hisz láthattuk a gyerekek
örömét. Köszönjük a meghívást!
Köszönettel:
Májerné Péter Tímea
visszapillantás
- Az 1999-es év utolsó hónapjában történtekről pár szóban. Nagyon
jól sikerült a kicsik Mikulás ünnepe. Nagy meglepetések, kitűnő hangulat jellemezte.
A Mikulással együtt táncolni legalább olyan öröm volt, mint az ajándék.
- A Falukarácsony emelkedett hangulata előkészítette a családok ünnepét. Köszönjük
az óvodások és az iskolások kedves, szép műsorát.
- Végül a szilveszterről. Öröm volt látni, ahogyan a Faluházban (kb. 150 fő)
igazi házibulin búcsúztatták az 1999-et és köszöntötték a 2000. évet. A vendégek
kulturált viselkedése, a szuper hangulat a batyus végéig, kivilágos-kivirradtig
kitartott. Köszönjük mindenki munkáját, aki bármilyen módon hozzájárult a
rendezvény sikeréhez.
Egy kis szilveszteri hangulat:
- Köszönjük a véradóknak, hogy ismét segítettek.
- Két színdarabot kezdtünk el próbálni a színjátszókkal. A próbák hangulata
kitűnő. Reméljük az előadásé is az lesz, és sok örömet szereznek játékukkal
a nézőknek.
- A Teleházban kisebb lélegzetű képzések voltak gyerekeknek és felnőtteknek
is. Egyre többen kérnek egyéni segítséget, szövegszerkesztés, géphasználat
stb. ügyben a megszokott szolgáltatások mellett.
- A színjátszók mellett működik egy tánctanfolyam is 20 fővel. Oktató: Debreceni
Attila tánctanár. Az órák szombaton vagy vasárnap vannak megbeszélés szerint,
általában 2×60 perc.
- Már megírtuk, hogy minden szerdán és pénteken 14-16-ig ill. 14-19-ig nyitva
van a könyvtárkönyvtár. A beiratkozás folyamatos. Sok szép új könyvünk is
van. Szeretettel várjuk a látogatókat. A felszólítások ellenére sem hozta
vissza mindenki még a könyveket. Ismételten kérjük, szíveskedjenek a kintlévő
dokumentumokat behozni!! Köszönjük!
- Teleházunk csatlakozik Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye azon teleházaihoz,
akik kinyilvánították egy régiós szervezet létrehozását. Az ezzel kapcsolatos
tárgyalások folyamatában és a képzésekben részt veszünk. Helyet adunk majd
a tanfolyamoknak.
- Január 29-én a színházlátogatók klubja a Csókos asszony c. darabot nézte
meg Zalaegerszegen. Kitűnően szórakoztunk. (A következő előadás február 27-én
lesz, a Hegedűs a háztetőn c. darabot látjuk, a tejesember szerepében Kulka
Jánossal.) - Végül szeretnénk megköszönni Győrvár község önkormányzatának,
hogy megoldódott a gáz bevezetése a Faluházba. Köszönöm a lakosság, a Faluház
Baráti Kör tagsága, vezetősége, az itt dolgozók, az idelátogatók nevében.
Ez egy jobb, takarékosabb, olcsóbb megoldás, mint az eddigi. Nem igényel külön
munkaerőt. Ez már olcsóbbá teszi. A fogyasztás a szükséges szerint szabályozható,
ez szintén jó. A szállítás, a berakodás költségei megtakaríthatók. A kazánok
értékesítéséből befolyó összeg pedig a szerelés költségeit csökkenti majd.
Egyszóval ennyivel gazdagabbak lettünk ismét.
Várható események
- A hétköznapok a megszokott rend szerint zajlanak. Az asztalitenisz
és a kondigépek beosztása a következő:
Hétfő 14h - 18h-ig
Kedd 14h - 1630-ig 1630-tól csak a női torna 18h-ig
Szerda 14h - 18h-ig
Csütörtök 14h - 1630-ig 1630-tól csak a női torna 18h-ig
Péntek 14h - 20h-ig
Szombat 10h - 12h-ig Délután a táncpróbától függ. Érdeklődj!
Vasárnap 15h - 18h-ig
- Színdarab próba: péntek és szombat (megbeszélés szerint) Tánc: szombat v.
vasárnap (megbeszélés szerint).
- Óvodai farsang: február 5-én (szombat)
- Vásár: ruha és cipő február 8-án 15h-17h-ig
- Iskolai farsang: február 12-én (szombat) 14h-18h-ig, este Valentin napi
összejövetel
- ÁFÉSZ közgyűlés február 16-án 1830
- Óvodai SZM farsang február 19.
- Faluház Baráti Kör és FABÉKA farsang február 26.(vacsorával, jelmezzel egybekötött
batyus bál) Jegyek a faluházban kaphatók! Határidő február 20.
- Hegedűs a háztetőn c. darab bemutatása Zalaegerszegen február 27.-én 19h.
- A színdarabok: Fejér István Az alkohol öl és Nóti Károly: A szarvasbika
és a társastánc bemutatója március 4-én lesz. (szereposztást lásd a plakáton)
Este a farsang utolsó bálja. Vendégek a NYUGI-s fiatalok.
Egyebek
- Molnár Tibor (Withers), - aki polgári szolgálatosként (szociális
asszisztens) került Győrvárra, és itt maradt az egyesületünknél, mint munkatapasztalatszerző
a Faluház Baráti Kör alkalmazásában kapcsolódott az ifjúsági munkába, elvégezte
a számítástechnikai szoftverüzemeltető tanfolyamot, a megszerzett tudással
a Teleház szolgáltatásvezetője lett - szerződése lejárt, és január eleje óta
Sitkén dolgozik. Nálunk péntekenként van. Továbbra is tagja a FABÉKA-nak és
így egyik képviselőnk a Nyugat-Dunántúli Ifjúsági Szövetségnek. Tagja még
a színjátszó klubnak és az újság szerkesztőségének. Továbbra is igényeljük
munkáját. Kérjük, hogy segítse Kókol Attilát, (szintén polgári szolgálatos)
aki átvette azokat a feladatokat, melyeket eddig ő végzett. Köszönjük!
- Itt az adóbevallások ideje. Kérjük, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-ával
támogassá egyesületünket. (Adószámunk: 19248178-1-18 címünk: Faluház Baráti
Kör 9821 Győrvár Balogh Á.109.) Kérjék erre barátaikat, ismerőseiket is. Köszönjük!
- Új évet kezdtünk. Nem is akármilyent. 2000. év az egyesületünk működésének
6.éve. Kérjük az egyesület tagjait és az új jelentkezőket is arra, hogy az
éves tagdíjukat (200ft/fő) szíveskedjenek befizetni. A tagság csak a tagdíj
befizetésével érvényes. Ez vonatkozik a FABÉKA tagokra is!
- Köszönjük Surányi János székesfehérvári vállalkozónak az 50.000 Ft-ot, mellyel
a jubileumi rendezvényeinket támogatta.
- Az egyesület éves közgyűlése várhatóan áprilisban lesz.
- A rendezvényekhez, de mindenhez szükség van az önök segítségére, támogatására.
Igénylem és várom a támogatásukat.
Varga Gézáné
Faluház Baráti Kör elnöke
Az új esztendő számtalan változást hozott a szövet-ség életében. Irodánk, mely eddig Győrváron mű-ködött, az új évtől Sitkére költözött. Ennek oka egyszerű, jómagam is ott dolgozom már, így ez a lépés mindenképpen szükséges volt. A szövetség székhelye továbbra is Győrvár maradt, de ha valaki valamilyen okból a szövetség irodáját keresi, azt az új címen: 9671 Sitke, Hunyadi u. 1, T/F: 95/442-272, e-mail: csaknyugi@freemail.hu tegye. Január 23-án tartotta a NYUGI soros küldöttgyűlé-sét. Az ülés legfontosabb napirendi pontjai a követ-kezők voltak: - A Pakodi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat csatlakozási kérelme (a küldöttgyűlés egyhangúan elfogadta, így a NYUGI már hattagú) - Tanulmányi elfoglaltságai miatt ifj. Csarankó Antal lemondott alelnöki posztjáról. Maga helyett Iván Hajnalkát javasolta, akit a küldöttgyűlés egy-hangúan elfogadott. Gratulálunk, Hajni! - Az elnökség felvázolta a szövetség várható éves programját, illetve nagyobb rendezvényeit, melyek közül az aktuális a NYUGIS FARSANG 2000. március 4-én, nagy valószínűséggel Győrváron, - A küldöttgyűlés határozata alapján ezután havi rendszerességgel egy hírlevél fog megjelenni, mely a szövetség aktuális eseményeit tartalmazza majd. A Nyugat-Dunántúli Ifjúsági Szövetség több pályá-zatot is nyújtott be a közelmúltban. Reméljük, hogy sikeresek lesznek! Március 4-én tartja a NYUGI farsangi buliját Győrváron. A pontos részletek még kidolgozás alatt, annyi valószínűnek tűnik, hogy DALISZ-os vendégeink is lesznek és várhatóan az AGRYA elnöke sem marad távol. Szigorú buli lesz, annyi szent. Végezetül szeretnék köszönetet mondani mindenki-nek, aki az itt töltött 3 év során segítségemre volt, különösen Marika néninek azt a rengeteg tapaszta-latot, amit szereztem tőle. Az itt eltöltött idő tanul-ságait a batyumba raktam, hogy új helyemen ezt kamatoztathassam. Az itt maradottaknak munká-jukhoz sok sikert kívánok!
Molnár Tibor
NYUGI titkár
A Béri Balogh Ádám Általános Iskola 108 tanulóval kezdte meg szeptember 1.-én az 1999-2000-es tanévet. Ez a létszám 2 tanulóval csökkent családi problémák, illetve elköltözés miatt. A nevelőtestületben is változás történt: Gadavicsné Szabó Tünde helyett Schroll Krisztina lett a 3. osztály tanítója, aki Egervárról jár hozzánk naponta. Az elmúlt, 1999-es év során beruházás, fejlesztés az iskolában nem történt. Költségvetésünk a működéshez elegendő volt. Bízunk abban, hogy az iskolát fenntartó 4 önkormányzat a Területfejlesztési Tanácshoz beadandó pályázaton nyer, így az iskolában is megvalósulhat a gázfűtés. Pályázat útján az iskola az elmúlt évben 600ezer Ft-ot nyert, ezzel november 30-ig kellett elszámolni a Vas megyei Közalapítványnál. A pénzt tárgyi feltételeink javítására használtuk fel. Kitűzött céljainkat elértük és megvalósítottuk. Az oktató-nevelő munka mellett több rendezvényre is sor került a tanév első félévében. Megemlékeztünk október 6.-ról, október 23.-ról, részt vettünk az idősek napján a Faluházban. Volt iskolanap sportversenyekkel, diszkóval a testvér gersei iskolával közösen. Rendeztünk - az iskola életében először - szépségversenyt, amit a Diákönkormányzat szervezett. Eljött hozzánk december 6-án a Mikulás, meghitt hangulatban karácsonyoztunk az iskolában, majd december 18-án a Faluházban. Minden osztályfőnök külön programot szervezett az osztályában: színház - mozilátogatások, túra (Kő-szeg), tanulmányi kirándulás (Budapest), osztálybulik, közös palacsintasütés (6.o.) tette emlékezetessé tanulóink számára ezt a félévet. Működnek és eredményesek a szakköreink. A legnépszerűbb a számítástechnika és a színjátszó szakkör, az alsósok táncszakkörön vesznek részt. Komor András: Vadrózsa című mesejátékát próbálják a színjátszó szakkörösök Zrínszkiné Boros Mária vezetésével. Bemutató a tanév végén lesz a Faluházban. Sportversenyen vettünk részt az első félévben, ahol jól szerepeltek focistáink (3. 4. helyezések, sok csapat közül.) A legnagyobb örömmel írom le, hogy kirívó fegyelmezetlenség nem történt. A mi gyerekeink sem rosszabbak, mint más iskolák tanulói. A tehetséges tanulóknak módjuk van tanulmányi versenyeken való indulásra. (magyar, kémia, matematika) Feladataink: Február 12.: farsangi karnevál. Várjuk jó szándékú segítségüket, megértő támogatásukat és mindenkit szeretettel várunk. Minden szponzori felajánlásnak nagyon örülnénk. Készülünk a tavaszi ünnepekre (március 15., május 1. illetve Anyák napja) A szülői értekezlet február 4-én és május 19-én lesz. Tervezünk egy ún. fordított napot (február 24. Szökőnap), amelyet a Diákönkormányzat szervez. Sok érdekes feladatot találtak ki a tanulók, a nevelőtes-tület ebben partner lesz. Osztálykirándulások a tanév vége előtt (június 16.) lesznek. Mindenkinek megköszönöm ezt a munkát, amellyel az iskolát valamiképpen segítette. A jövőben is számítunk támogatásukra, erkölcsi, esetleg anyagi segítségükre.
Némethné Kovács Szilvia
igazgatónő
Magányod
Egyedül vagy? Csodálkozol? Hiszen te csak te vagy. Senki és semmi más nem lehet te. Csak Te. Egyedül. Magányod innen ered. Olykor jó a magány. Máskor fáj. Jó egyedül lenni önmagunkkal. Máskor éppen magunktól menekülnénk. Nincs hová. A másikhoz? Magány ő maga is. Egyedül lenni. Nem kell hozzá sivatag, lakatlan sziget. Elég a tömeg. Elég néhány ember, aki nem ért meg. Minél érettebb személy vagy, annál inkább magányos lesz - bárkikkel élsz - életed. A magányból menekülni próbálsz. Megértelek. Akihez futsz, az is egyedül van. Persze, ha két didergő összebújik, talán a hideg enyhül egy kicsit. De ha senki sincs? Magad maradsz. Akkor se ijedj meg. Nem látsz fényt, nem hallasz dalt. Melletted senki, Benned igen! Önmagad. Viseld el magad. Társalogj önmagaddal. Ne ijedj meg. Ez nem elmebaj. A bölcsesség kezdete. Lépések befelé. Ki vagy? Figyelj magányod csöndjében. Benső hangjaid szólani kezdenek. Megismered eddig csak sejtett titkaidat. Látod majd arcod belül. Nem igaz, hogy megriaszt. Hisz a jót látod, éppen a jót, amit akartál, amit tetteidbe burkoltál és senki észre nem vett. Ha más nem, Te szeretni fogod. Megtudod, miért nem lettél híres ember. Megtudod, miért nem vagy "kiváló dolgozó", miért értenek félre. Megtudod, mi a különbség álmaid, terveid és megvalósult éned között. Magányodban- feltárulnak az erők, amelyek formáltak, alakítottak és teremtenek. Legtöbbször úgy, hogy meg sem kérdeznek. A magány önmagad társaságába vezet. Megismered emberi arányaidat. Elmondhatod védő- és vádbeszédeidet. Szemléled láthatatlan életed. Lesz, ami rémülettel tölthetne el, de azon (mert nem lehet meg nem látnod) átsüt, átizzik, áttündöklik valami nagyon emberi, talán valami isteni. Szeresd magad, ahogy vagy. Aki vagy. Ha önmagad nem fogadod el, ha önmagad nem szereted, hogyan fogadna el más és szerethetne valaki? Magányod csöndjében a belső fények átvilágítanak téged. Látod emberi mivoltodat. Így és ilyennek magadon kívül csupán Isten fogadna el. A magányos órák szerelmes órák önmagaddal. S nincs olyan szerelem, amely örömet nem terem. Lám, a "keserű" magány különös örömökkel ajándékoz meg, ha vállalod a magányt és a magányban önmagad.
Mácz István könyve alapján Cserép Józsefné
Az aranyér
Európában a felnőtt népesség mintegy fele szenved aranyérbetegségben. Az aranyér a végbél környékén kialakult visszérszerű tágulat. Az orvosi terminológiában elnevezése (nodus haemorrhoidalis) görög eredetű, jelentése: vérfolyás. Az aranyér lehet külső, vagy belső. A külső aranyér a végbél nyálkahártyája alatt helyezkedik el. Tünetek: - ismételt vérezgetések székelésnél, vérnyom a székleten, a papíron, a WC kagylóban, - a végbélbe sugárzó időnkénti fájdalom székelésnél - székelésnél égető érzés a végbéltájékon - székelésnél és éjszaka viszketés és nedvedzése a végbélnyílás körül. Az aranyér kialakulása: A végbél körüli véredények a hasprés kiváltotta, kórosan megnövekedett vénás nyomás hatására kitágulnak. Az aranyér kialakulásában a kötőszövet veleszületett gyengesége is jelentős szerepet játszik. A vénás nyomásfokozódás kialakulásában szerepet játszhat a székrekedés okozta hasprés, különféle májbetegségek, a terhesség vagy a szülés folyamata, sőt, krónikus bronchitis, vagy dohányzás kiváltotta makacs köhögés is, mivel köhögés közben a hasűri nyomás erősen fokozódik. Az aranyér kezelése: A felsebzett nyálkahártya fájdalmas. A fájdalom és a görcsök végbélkúppal, kenőccsel csillapíthatók.Problémás esetben, főként, ha a betegség először jelentkezik, forduljunk orvoshoz. A beteg teendői: Az egyszerű esetek sok testmozgással, rostdús diétával könnyen gyógyíthatók. A rostdús táplálkozás és a testmozgás ugyanis szabályos bélműködést és székletürítést eredményez. Mikor forduljunk orvoshoz? Az aranyér általában családorvosi rendeléssel kezelhető. Az idültté vált, krónikus végbélnyálkahártya-kidomborodásokat azonban sajnos csak műtéti úton lehet megoldani. A korai stádiumban lévő aranyéresetén az ambuláns kezeléshez még a betegállományt sem kell igénybe venni. Veszélyek, lehetséges szövődmények: Az aranyér inkább kellemetlen, mint veszélyes állapot. Mindenesetre tisztázni kell, nincs-e súlyosabb elváltozás a tünetek mögött. Ezért, ha a fent leírt panaszokat észleljük, forduljunk családorvosunkhoz. Figyelem! A véres széklet majdnem mindig aranyér eredetű. 50 év felett azonban kezdődő vastagbéltumor /daganat/ tünete is lehet. Az idejében felismert béldaganat eredményesebben gyógyítható!
Dr. Tompa Györgyné
Húsosburgonya
Hozzávalók: (4 személyre) 6 db nagyobb burgonya, 20 dkg darált hús,15 dkg
parasztkolbász,40dkg paradicsom,10 dkg puha sajt, 1 fej vöröshagyma,1 dl olaj,
só, bors, rozmaring, zellerlevél.
Elkészítés: A zöldségféléket megmossuk, kockára vágjuk, az olajon megpirítjuk.
Hozzáadjuk a darált húst és a kolbászt, ízlés szerint fűszerezzük, és fedő
alatt puhára pároljuk. A megtisztított burgonyát megfőzzük, amikor már kihűlt,
ujjnyi vastagságúra vágjuk, és kivajazott tűzálló tálba helyezzük úgy, hogy
a krumpli szeletek fedjék egymást. Ráöntjük a húsos, paradicsomos szószt,
és forró sütőben megsütjük. A tetejét sajtszelettel díszítjük. Salátát is
adhatunk melléje.
Mandulás sárgarépatorta
Hozzávalók: 60 dkg sárgarépa, liszt, 15 dkg man-dula (de dióval is kieészíthetjük)
2dl tejszín, 10 dkg vaj, 15 dkg porcukor.
Elkészítés: A megmosott, megtisztított sárgarépát felszeljük, és vajon megpároljuk.
Megszórjuk a liszttel, hozzáadjuk a porcukrot, és habverővel pürésűrűségűre
keverjük. A tejszínt kemény habbá verjük, és a masszával jól összedolgozzuk.
kivajazott edénybe öntjük, és tetejét megszórjuk apró manduladarabokkal. Forró
sütőben kisütjük, majd a tetejét porcukorral meghintjük. Kínálhatjuk melegen
és hidegen is.
Bánáti gombócleves (egytálétel)
Hozzávalók: 25 dkg füstölt hús, 1 kg burgonya,15 dkg liszt, 2 dl tejföl,ecet,
zsír, babérlevél, bors, só
Elkészítése: Negyed kg füstölt húst (nyers tarja vagy comb) megdarálunk, és
elkeverjük 1 kg hámozott és nyersen megreszelt burgonyával. Annyi lisztet
adunk hozzá, hogy jól formálható tésztát kapjunk. Zsíros vagy vizes kézzel
kis gombócokat készítünk belőle, és lobogva forró vízben kb. 10 percig főzzük.
A kész gombócokat szűrőkanállal óvatosan egy tálba szedjük. A tészta levébe
néhány szem borsot, egy-két babérlevelet, valamint ételizesítőt teszünk. és
jól felforraljuk. Szükség szerint sózzuk. Egy evőkanál lisztet elhabarunk
2 dl tejföllel, a főzőlébe öntjük, ezután azt néhány csöpp ecettel ízesítjük,
felforraljuk, és átszűrjük. Beletesszük a gombócokat, átforrósítjuk .és tálaljuk.
Készíthetünk ugyanebből két tál ételt is úgy, hogy a gombócokat forró zsírba
szedjük, meglocsolva néhány kanál tejföllel és reszelt sajttal megszórva a
sütőben átforrósítjuk. A levét a fentiek szerint készítjük el, és pirított
zsemlekockával tálaljuk.
Gyümölcsös túrókrém
Hozzávalók: vegyes gyümölcsök, 10 dkg cukor,5 dkg porcukor, 1 citrom,4 kanál
túró,2 dl tejszínhab, 3 tojás
Elkészítése: Poharak aljára idénygyümölcsdarabokat rakunk (tisztítva, kimagozva,
apróra vágva), és megszórjuk őket egy kanálka porcukorral. Három tojássárgáját
kikeverünk 10 dkg cukorral, 1/2 citrom levével és reszelt héjával, a tojásfehérjéket
pedig simára keverjük 4 evőkanál áttört túróval (nehogy a krém ikrás le-gyen),
majd hozzávegyítjük a tojássárgájához. Az egész masszát óvatosan elvegyítjük
2 dl keményre vert és cukrozott tejszínhabbal. Ezt a krémet a poharakban lévő
gyümölcsre kanalazzuk - esetleg a tetejét megcifrázzuk -, és fogyasztásig
hűtőbe tesszük.
Tejfölben sült tojás
Hozzávalók: 6-8 tojás,10 dkg reszelt sajt, 2 dkg vaj,1 csokor kapor, 2 dl
tejföl, só, bors.
Elkészítése: Egy lapos tűzálló tálban 2 dkg vajban megfonnyasztunk egy nagy
csokor apróra vágott kaprot, sózzuk, borsozzuk, és 2 dl tejföllel elkeverve
jól felforrósítjuk. A forró tejfölbe egyenként beleütünk egymás mellé 6--8
tojást, mintha tükörtojást készítenénk. Addig sütjük, amíg a fehérjék megkocsonyásodnak.
A tojásokat megsózzuk, és bőven megszórjuk reszelt sajttal. Paradicsom- és
paprikasalátát vagy kovászos uborkát adhatunk mellé. Nagyon alkalmas gyors
vacsorának.
Krémpótló
Hozzávalók: 0,5 bögre tejpor, 0,25 bögre víz, 1 csomag vaníliás cukor (10
g)
A tejport a vízzel összekeverjük, és 1(1 percre hűtőszekrénybe tesszük, majd
hozzáadjuk a vaníliás cukrot, és kézi vagy elektromos habverővel felverjük.
Ezután visszatesszük a hűtobe, és fél óra múlva újból felverjük. (Lehetőleg
tálalás előtt.) Nagyon sok desszert tetején pótolja a tejszínhabot. Bármilyen
gyümölcs:eper, meggy, málna, barack tetején jóízű krém.
Nyers almakrém krémpótlóval
Hozzávalók: 50 dkg alma, citrom, 5 dkg dió, 1 adag krémpótló (lásd a címszónál)
Polysweet.
A meghámozott almát finomra reszeljük, citromlével meglocsoljuk, Polysweettel
ízesítjük. Összekeverjük a darált dióval, majd egy-két órára hideg helyre
tesszük. Ezután üvegtálkákba adagoljuk, és leöntjük a krémpótlóval.
Az utolsó Körkép megjelenése óta a falu élete elég mozgalmasnak
ígérkezett. A Cigány Kisebbségi Önkormányzat elfogadta a koncepciót, amit
az Önkormányzat felé kellett benyújtanunk. Itt szeretném megjegyezni, hogy
a nagy Önkormányzattól pénzbeli támogatást nem kaptunk. Az eltelt idő óta
több Népfőiskolán vettem részt, amit a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő
Egyesület szervezett 1999. nov.26 -27-28-án 3 napos képzésen.
Az alábbi témákat dolgoztuk fel:
- Egészségünk megőrzése megteremtése mindannyiunk feladata.
- Önismereti tréning.
- Szociális intézményhálózat és szociális előadások.
- Foglalkoztatási és továbbtanulási lehetőségek.
- A Cigány Önkormányzatok működésének lehetőségei.
Felkért beszélgető partnereink voltak: Dr. István Lajos prof., Éder Géza,
Zsámboki Árpád, Dr. Osbáth Mária, Németh Lajosné, Rózsás Miklós. A képzés
amin részt kívánok venni a Roma Nyári Egyetem programkövető tréningje ami
két napos lesz. Budapesten a Káldor Miklós Kollégiumban. Képzés, amit a Vas
Megyei Népfőiskola rendez. Roma Közéleti szereplők képzése című programra.
Képzés helye: Vép mezőgazdasági Szakoktató és Továbbképző Intézet. A program
időtartama 2000. február 4-5-6. Megyei szakoktatók lesznek az előadók. Azt
szeretném, ha minél több képviselő, illetve közéleti ember részt venne ezeken
a programokon. A Mikulás illetve karácsonyi ünnepeket úgy próbáltuk megoldani,
hogy pályázat útján kapott pénzből 43 mikulás csomagot vásároltunk, és hogy
a szülőknek is tudjunk valamivel kedveskedni, 38 cigány családnak 1-1kg szaloncukorral
kedveskedtünk, amit beöltözött Mikulás és Krampuszok vittek ki minden családnak
a családok illetve a gyerekek megelégedésére. Arra kérek minden cigány tanulót,
hogy úgy tanuljanak, hogy 3,51 legyen az átlaguk, hogy tudjunk nekik pályázaton
ösztöndíjat nyerni. Egy mondás az iskolásokhoz. Tanuljatok, mert ez az amit
nem tudnak tőletek elvenni. Hogy az életben nem csak rossz van, hanem jó is,
egy példa: Karácsony előtt a felső boltban egy illető elvesztett 700 forintot
és egy cigány megtalálta és átadta a boltosnak, hogy majd jelentkeznek érte,
és az elveszett pénz visszakerült jogos tulajdonosához. Ezzel a kis történettel
és egy-két viccel és 2 szép verssel szeretnék minden cigány és nem cigány
családnak egy szebb jövőt kívánni.
Nyári Gyula,
a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke.
Beátának
Lassú szellők és keskeny kertek pentaton
dalában lásd, már a páva is örökre elnémul.
Neked hoztam,
minden dallamért teérted úsztam át az óceánt;
csodával határos módon éltem,
mert meghalni nem akartam,
sirály vagy albatrosz kísért
és persze álmaimban immár nem csak karcsú
tamburán, de szitáron is tudtam pengetni
a végtelent;
szerelmes pálmafák hajoltak rám,
de Budapesthez hűséges maradtam, mondhatom.
Azt az embert tartom én örökre példaképemül,
ki mindenhová eljutott és mégis otthon volt.
Úgy csókolok én szükségem szerint is másokat,
hogy mindez szerelmednek szól.
Láttam félig kész piramisoknál embereket.
Nem igaz, hogy a mélységen áthatol a fény:
Némelyikük napot keresett az égen, nem találta,
pedig hát tőle szenvedett.
I gazságot keresett,
magam is hittem, ez mindnyájunk dolga,
csak a felharsanó trombita tudja,
igazságot az keres, kire hatalmasok ülnek.
Téli ének
Jön már az éj, nyakában rőt kalárisok,
és kondor-csillag-sereg zenéje kél.
Egy utcalány dúdol, hogy szép majálisok
majd születnek itt, csak múljon el a tél.
A város mostan duzzadt álom-emlőn ring.
Nagy mohó poronty szuszog, mamája nyög,
bár kóbor jég kopog s a rom-leánynak int,
hóban látni vérük mégis hogy csöpög.
Mert űrruhába bújva élnek itt a fák.
Messzi égitestek űrhajója jön;
utakra kész, ki ismert istent és hazát,
és csak az marad, kinek mindig öröm
kivárni álmának színes majálisát,
vagy pedig elvérezni, külön-külön.
Osztojkán Béla versei
Kolompár bemegy a rendőrségre, hogy útlevelet kérjen.
Az ügyintéző megkérdezi:
- Aztán hova utazik...?
- Amerikába, a sógoromhoz. Nála fogok élni. Tudja, vak, őt kell majd vezetnem.
- És nem lenne jobb, ha a sógora jönne Amerikából Magyarországra?
- Nem hülye az kérem, hanem vak.
Az öreg cigányasszonyt kolduláson éri a belvárosban a rendőr,
ezért előállítja, s jelenti parancsnokának.
- A koldulásért ötezer forint büntetést fizet - mondja a parancsnok.
- Jelentem, csak háromezer van nála.
- Na, akkor engedje vissza a belvárosba, hadd koldulja össze azt a hiányzó
kétezret. -
Mondd, Gazsi, bagózik neked a tehened meg a lovad?
- Mit kérdezel ilyen marhaságot! Hát nem dohányoznak!
- Ez biztos?
- Hóttbiztos!
- Akkor siess haza, mert füstöl az istállód!
Kolompár bíróság elé kerül, azzal vádolják, hogy megvesztegetett
egy rendőrt tízezer forinttal, ám ő a vád hallatán méltatlankodik:
- Kérem, szó sincs vesztegetésről - mondja -, csak fogadtunk az engem leállító
rendőrrel. Ő megszondáztatott, a műszer szerint piás voltam. Erre én azt mondtam,
hogy fogadjunk tízezer forintba, hogy most el fogja venni a jogosítványomat.
Ő azt mondta, hogy fogadjunk, hogy nem. Ő nyert.
Az ifjú cigány életében először kerül börtönbe. Mivel minden
ablakon rácsot lát, megkérdezi a fegyőrt:
- Mondja, börtönőr úr, miért van itt minden ablakon rács?
- A biztonság kedvéért.
- Ugyan már! Ki lesz az a hülye, aki pont a sittre fog betörni!
- Na, a szomszédéknak sincs valami jó dolguk - mondja a roma
a feleségének.
- És miért gondolod ezt?
- Bármikor átmegyek hozzájuk és bármit kérek tőlük, mindig azt mondják, hogy
nincs.
Rostás régiségkereskedéssel foglalkozik. Az egyik vevője dühösen
keresi fel:
- Maga szemét csaló! A múlt héten vettem magánál ezt a botot, amiről azt állította,
hogy valódi elefántcsont, de kiderült, hogy közönséges műanyag utánzat!
- Nahát! Ki gondolta volna, hogy már az elefántoknak is protézisük van!
A kéregető roma az egyik lakásban egy nadrágot kap a háziasszonytól:
- A férjem sajnos kihízta, de nézze meg, csaknem új!
A roma átveszi a nadrágot, nézegeti, nézegeti, aztán odanyújtja a háziasszonynak:
- Drága nagyságos asszonyom, nem venné meg ezt a nadrágot háromszáz forintért?
Bőven megéri, nézze csak meg, szinte új!
- Ki a legügyesebb gagyizó?
- Aki a rézgálicot is eladja aranyhalként.
A cigányasszony elmegy a polgármesteri hivatalba bejelenteni,
hogy meghalt az ura.
- A halál oka? - kérdezik.
- Valamilyen nyavalya.
- De hát ki kezelte?
- Ki más? Csak én.
- És orvosi segítséget nem is vettek igénybe?
- Minek? Meghótt az egyedül is.
Cigányt besorozzák katonának, az ejtőernyősökhöz kerül. Az
első ugrásnál a kiképző tiszt utoljára elmond neki mindent.
- Na cigány, kiugrasz, elszámolsz százig, meghúzod ezt a fehér zsinórt, és
szépen leereszkedsz. Ha valami miatt nem nyílna ki az ernyő, itt a piros vészzsinór,
megrántod, és minden rendben lesz.
Cigány kiugrik, elszámol százig, megrántja a fehér zsinórt, de az ernyő nem
nyílik. Jajveszékel, egyre közelebb kerül a földhöz, mikor eszébe jut a piros
zsinór. Megrántja, de az ernyő nem nyílik. Lenéz, látja, hogy már csak pár
méterre van a talaj.
- Eh, vigye el a Devla, innen már leugrom.