Egerváron
hódított a Cha-cha-cha...
Jó kis nyári melegben gyűltek össze a kultúrára
szomjas érdeklödök a Zala megyei Egerváron, a vár udvarán július 3-án délután.
Jó sok fellépő szórakoztatta a szép számú nézősereget, Zala megye különböző
településeiről. Volt itt színdarab, népzene, néptánc, ének, és még sokáig
sorolhatnám. A fellépők közül a számomra igazán izgalmas az akkor még a
NYUGI-ba történő csatlakozására váró Gősfa Baráti Körének produkciója volt.
Nos, hát ha jót vártam, nem is kellet csalódnom. Igazi, vérpezsdítő Cha-cha-cha
szórakoztatta a közönséget, s persze engem is. Gősfa csinos lányai a nyalka
legények oldalán valóban remek hangulatot varázsoltak a forró nyári délutánra.
Ez meg is látszott azon a dörgő tapsviharon, ami az előadást követte. Hát
ez tényleg jól sikerült, csak így tovább.
Bízom benne, hogy a gősfai csoport a továbbiakban
még jó pár szereplési lehetőséghez jut, mert ezt mindenkinek látni kell!
vissza
Miénk
is volt a Tér...
Országos Ifjúsági Találkozó Bordányban
És akkor Szombathelyen vonatra szállánk...
Hát valahogy így kezdődött számunkra a pénteki
nap július 16-án. És még sokáig tartott a szinte végtelen út. Zötyögtünk
át az országon a nagy melegben, némi izgalomteljes várakozással a másnapi
"Miénk a Tér" ifjúsági találkozóra. Már a vonaton ismerősre bukkantam,
hiszen Rizinger Jani barátom tűnt fel a folyosón. Ekkor már lassacskán
Szegedre értünk, így túl hosszú beszélgetésre már nemigen maradt idő. Szerencsére
egy dobozos sör még belefért - kösz Rizi -, aztán hamarosan Szegedre is
értünk.
A többit most nem is részletezem, mert unalmas
lenne. Maradjunk annyiban, hogy 10 óra 43 perc utazás után végre beléptünk
a bordányi főhadiszállás udvarára. Gyors parolák, sátorverés, zuhi, és
már indultunk is a bordányi moziba. Joe Black
visszatért, a fenekem elzsibbadt (3 órát ücsörögni azon a széken...), de
azért nem volt rossz. Viszont a vacsora gondolata ekkor tájt már elementális
erővel tört fel belőlem, így vad harci sikollyal vetettem rá magam a kolbászomra,
és gyorsan nyársa is húztam. (Na!!!) Kaja után végre volt energia a beszélgetésre
is. Hogy, hogy nem, előkerült pár üveg sör, egy kis barackpálinka - persze
csak az íze kedvéért -, és mindjárt oldottabbá vált a hangulat.
Másnap reggeli után a T. Volnán (nem akarok ingyen
reklámot csinálni a cégnek) járatával Szegedre indultunk. Szerencsére meg
is érkeztünk - na nem mintha ez kétséges lett volna - és fejest ugrottunk
a látnivalók tengerébe. Lelkes idegenvezetőnk - ha jól emlékszem Kriszti
(ezer bocs, ha mégsem) - alaposan felkészült. Csak úgy záporoztak ránk
a látnivalók és a hozzájuk fűződő tudnivalók (Híd balról...) . Ezeket most
nem sorolom fel, aki Szeged környéki, úgyis ismeri őket, aki nem, az meg
menjen el és nézze meg, nem fogja megbánni. Már a hazaindulás gondolatával
kacérkodtunk (ami az igen csak közelgő ebédidő miatt meglehetősen esedékes
is volt már) amikor ingyen fagyiba botlottunk. Egy szerencsétlen leányzó
egy hatalmas fagyi tölcsérben sétálgatott az utcákon, és reklámként egy
gombócnyi fagyijegyet osztogatott. Hát nem mondom, volt vagy 30 fok meleg.
Nagy élvezet lehetett...
Délutám aztán tényleg miénk lett a "Tér". Beindult
a Tér Rádió, és hamarosan meg érkezett az a legalább 12 főnek elegendő
lecsó, aminek az elfogyasztása rám várt. Neki
is álttam, bár Varga Jani nem sajnálta tőlem a masszát, annyit merített,
hogy szabályoson csorgott az ölembe (Jánosom, jössz egy gatyamosással).
Azért ettem, míg belém fért, de végül győzött a túlerő. Szerencsére hamarosan
megérkezett az erősítés, és ha nehezen is, de csak elvásott az a lecsó.
Este nagy örömömre jómagam is zsűrije lehettem
a Miss Dögös DALISZ szépségversenynek. Hát mit mondjak, kellemes volt.
Hosszas fejtörés után sikerült az első három helyezettet kiválasztani a
csinos hölgyek csokrából, de végül sikerült.
Hogy az izgalmak folyamának ne legyen vége, hamarosan
kezdetét vette a tombola sorsolás, ahol sört, szendvicset, és plakátot
lehetett nyerni, különböző elosztásban. Persze azért volt fődíj is, mégpedig
egy bringa. Sajnos Fortuna nem veregetett vállon aznap este, pedig az egész
győrvári csoport nevében vettem 1 - azaz egy - darab sorsjegyet (többet
nem kellett, hiszen csak egy fődíjat lehetett nyerni, így a többi jegy
már pazarlás lett volna), ám hiába. Ezúttal nem jött be.
Végül aztán indult a buli. Ki tudja, hogyan,
de megint előkerült egy üveg pálinka - ezúttal szilva - (rossznyelvek szerint
Lajos keze van a dologban, ám mi ismerjük jó elnökünket, így tudjuk, hogy
természetesen egy szó sem igaz az egészből) és megint hamar emelkedett
lett a hangulat. Zajlott a buli, fogyott a pálesz (Csöcs bizonyára még
ma is emlegeti), míg végül fellötték a kispárnákat az égre, és ideje lett
a lefekvésnek.
Aztán aludtunk.
Aztán reggel lett. Gyorsan fel kellett kelnünk,
hiszen fél nyolckor indult a buszunk Szegedre. Felszálltunk a buszra, 7
óra 30 perckor elindultunk... ...19 óra 42 perckor beléptem otthon a kapun.
Hazaértem.
Zanzában ennyi. Mesélhetnék még arról, hogy milyen
érzés 200 kilómétert utazni a bicikli tároló vagonban - Budapesttől Szombathelyig
-, hogy egy mérsékelten kedves utas nénit idézzek: Skandallum. Csak mellékesen
jegyzem meg, hogy a hazafelé vezető utat dalban is megörökítettük. Az érdeklődők
szeptember 24-26-án megnézheti Sitkén a NYUGI-s rendezvényen. Ennél
többet most erről nem szólok, elég volt mára. A többit majd Sitkén élőben
meglátjátok, ha eljöttök.
Summa summárum, jó volt találkozni a régi cimborákkal.
Jövőre is megyünk - és ezt vegye mindenki fenyegetésnek!!!
vissza
"Börcsbe
rándultunk..."
V. Peryche faluvédő tábor Börcsön
Július végén immár ötödször szállták meg a
fiatalok az ország minden részéből - sőt határainkon túlról is - a Győr
- Moson Sopron megyei Börcs községet. Már csaknem egy hete táboroztak ott,
mire mindenre elszánt különítményünk (a Büki, Csarankó, Jómagam trió) nekivágott
a világnak, hoyg szerencsét próbáljon Börcsön. Jó korán (értsd délelőtt)
elindultunk, így elég hamar meg is érkeztünk Győrbe. Itt mászkáltunk egy
jót, találtunk egy nagyon tuti kis helyet - kiszolgálás jó, kaja finom,
árak korrektek, szóval tuti - a Duna parton (azt hiszem Z*t*ny volt a neve
- ingyen reklámot azért nem csinálok), megnéztük a kajka-kenu vébét, elugrottunk
egy bevásárlóközpontba - ahol egy játékteremre is bukkantunk, hmm.. - legeltettük
a szemeinket a győri lányokon, ecetera...
Délután aztán elzötyögtünk Börcsre, ahol
javában zajlott a tábori élet. Örültünk az ismerősöknek (voltak szép számmal),
parolák, puszik záporoztak jobbra-balra nyakra-főre. Felállítottuk lakájos
kis sátrainkat, és gyorsan megrohamoztuk a büfét (ahol igen-igen, sört
is árultak - ráadásul jó hideget, hmmm...). Vacsora körül megbizonyosodtunk
arról, hogy a programelőzetesben leírt szúnyog-invázió nem volt kacsa,
sőt... Egy néptánceggyüttes benyomását keltve haladtunk a helyi kocsma
felé vacsizni - ki a lábát csapkodta, ki a fejét, volt aki fürgén bokázott,
szóval küzdöttünk a vérszívók ellen, mint disznók a farakáson. Az enyhén
szólva is mérsékelt vacsora után visszabattyogtunk a táborba. Este aztán
elszabadult a pokol. Akárhogy is nézzem, az idei nyár egyik legjobb bulija
kerekedett aznap este, - legalábbis amin részt vettem. Volt ott minden
ami kell, szólt hangosan az ének, jött Zorba a görög, stb. Sajnos egy apró
kis bosszúság is ért - ami nem is volt olyan apró. Ugyanis a féktelen buli
hevében lehullott a szemüvegem, amit a táncikáló fiatalok egészen apró
kis darabokra tapostak. Sajnos a romokkal már nem tudtam mást kezdeni,
mint egy laza mozdulattal, Anti barátom: "Így mulat egy magyar úr!" mondata
kíséretében a kukába hajítani. Jó pár ezer forintos móka volt...
Másnap.
Szombat reggel meggyászoltam kedves halottamat,
és egész nap csak meresztgettem a szememet, hátha lassan látok is majd
valamit. Azért lassacskán megszoktam. A délelőtt tulajdonképp nyugodtan
elcsörgedezett. Körbejártuk a falut, megtekintettük, amit a táborozók az
elmúlt egy hét alatt dolgoztak (buszmegálló festés, sírkövek felújítása,
gyógynövénygyűjtés, stb.). Hamar megállapítottam, hogy a fiatalok nem láblógatással
töltötték az idejüket, hiszen minden helyszínen meglátszott a szorgos kezek
munkája. Ebéd után ejtőztünk egy kicsit, aztán házigazdáink lassacskán
nekiláttak a délutáni - esti program megrendezésének. Jómagam ezalatt a
jó hűvös büfében ücsörögtem még hűvösebb sörök társaságában múlattam az
időt Anti barátommal egyetemben. Valamikor a délután derekán, de inkább
már azon is túl megérkezett jó elnökünk és Andika. Gyors örömünnep - csak
a szokásos - néhány korty a jóféle "pájinkából"... Hamarosan a műsor is
kezdetét vette. 5. születésnapját ünnepelte a Peryche tábor, egy éves lett
a börcsi teleház (tényleg, ott volt a Király Feri is), meg még minden egyéb
ünnepelnivaló. A pontos programra már nem is emlékszem, annyit azonban
biztosan tudok, hogy a sok köszöntő után hoztak egy 5 emeletes tortát,
amit aztán a látványtól hamar felizgult nézősereg szempillantás alatt el
is pusztított. Egyébként nemcsak szép, hanem nagyon finom is volt, bánhatja,
aki nem evett belőle. Alig fogyott el a torta, megérkezett az öcsém is
a csapatba, így már 4 főre duzzadt maroknyi csapatunk. Este aztán újabb
buli indult - de már a közelében sem volt az előző napinak. Persze lehet,
hogy csak a szemüvegem elvesztése miatt nem tudtam igazán dorbézolni, nem
tudom, de valahogy az unikum sem csúszott annyira. Persze ez nem vonatkozott
mindannyiunkra...
Vasárnap
Déleőtt kirándulni indultunk a környező
vidékre. Megnéztünk egy kastélyt, aztán elugrottunk egy fürdőhelyre is
(a helységnevekre sajnos már nem emlékszem). Jó kis túra volt, szép vidékeken
jártunk. Ebédre hazaértünk, majd jött a délutáni ejtőzés. Késő délután
kezdődött az újabb program, a résztvevők mutattak be rövid műsorszámokat.
Mi Antival már egy kis előzetest adtunk a szeptemberi sitkei előadásunkból,
meglehetős sikerrel. Este újra buli, de ez sem érte el a pénteki nagy durranást.
Bár ezt már nyugodtan a fáradtság számlájára is írhatjuk, 11 óra körül
már majdnem leragadt a szemem.
Hétfőn reggel aztán kocsiba vágódtunk
(Kovács Pista barátom volt olyan rendes, hogy hazahozott minket), és go
home!
Összességében egy kellemes, de elég fárasztó
hosszú hétvégét töltöttünk Börcsön. Rengeteg ismerőssel találkoztam, külön
kiemelném Búzás Katát, akit már kb. ezer éve nem láttam (Szia Kata, van
egy...).
Néhány fotó a hétvégéről
vissza
Amikor
Sitkén leesett az állam...
Színjátszó tábor Sitke
A nyár egyik legnagyobb veszteségének érzem,
hogy nem tudtam részt venni a sitkei táborban, csak az utolsó napon. Igaz,
hogy ez a nap nyújtotta talán a legnagyobb élményt a nyáron számomra, de
utólag visszagondolva valóban érdemes lett volna az egész hetet ott tölteni.
Biztosan nem bántam volna meg. De mi is történt ott azon a héten?
Az ország különböző részeiből, sőt még
határon túli magyar területekről is érkeztek Sitkére fiatalok, az immár
hagyományosnak mondható színjátszó táborba. Az ott töltött napok során
valódi, a színművészetben jártas és aktívan dolgozó szakemberek vezetésével
folyt a munka. A különböző csoportok különféle darabokat dolgoztak fel,
melyeknek az előadása történt szombaton. Nos, a szombat délután első fellépőjeként
a sitkei csoport volt látható Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok
c. drámájának feldolgozásával. Érdekes szempontok szerint közelítették
meg a darabot, illetve az abból kiragadott különböző részleteket. Érdekes
volt Shakespeare művét, mint egy maffiatörténetet látni, és emellett olyan
színtű színészi játékot láthattunk, amilyennel - szerintem - talán csak
igazi színházban, hivatásos színészek előadásábal találkozhatunk általában.
Nekem különösen az utolsó darabrészlet tetszett, melyben Szabóné Figer
Szabina és Herczeg Tamás olyan játékot produkált, ami után nem hittem,
hogy meglepődhetek még azon az estén, de nagyot tévedtem. A következő előadás
az egyik kezdő csoport görög drámája volt. A darab helyszínéül a falu határában
felállítot emlékmű körüli park szolgált. Az időközben viharos erejűvé fokozódott
szél egészen különleges hangulatot kölcsönzött az Electra-nak. A hevesen
lobogó fehér leplek csattogása, a fák zúgása tovább fokozta a feszültséget.
Sajnos a szöveget nem igen lehetett hallani, mert a szél zúgása azt is
elnyomta, azonban ezzel együtt is remek előadást láthattunk.
Ezt követően átsétáltunk a kápolnához,
ahol a következő darab megtekintése várt ránk. Útközben már látszott, hogy
a lassan esteledő égbolton igen csúnya, hasas viharfelhők gyülekeznek,
s pár villám is jelezte, hamarosan zuhit kapunk. Pár száz méterrel a kápolna
előtt aztán meg is jött az égi áldás. Gyorsan bemenekültünk a kápolnába,
ahol több szólamú Süss fel nappal próbáltuk elűzni az esőt, vajmi kevés
sikerrel. Végül a soron következő csoport esőben adta elő Shakespeare Szeget
szeggel című darabjának feldolgozását. Ha a viharos szél jól illett az
Electra-hoz, az égzengés és az eső egészen lélegzetelállító díszletet kölcsönzött
ehhez a darabhoz. A remek színészi játék élvezetét még az sem zavarta,
hogy szép lassan bőrig áztunk, hiszen a kápolna udvarán hol itt, hol ott
zajlott a darab, fedezékbe nem lehetett vonulni, ha látni akartuk. Latyakká
ázva robogtunk vissza a művelődési házba, ahol a gyerekcsoport parádés
előadása következett. Szerintem egész nyáron nem nevettem annyit, mint
az alatt a 15 perc alatt. Tényleg nagyon szuper volt. Közben a szomszéd
szobában már belőtték a videót, hogy a Szeget szeggel előadás előző nap
videóra vett filmszerű játékát is megnézhessük. Az estét végül a már késő
éjjel előadott görög dráma zárta. A fényekkel és hangokkal kiválóan kiegészített
előadás igazi hangulatot adott a műhöz. Ha a sok jó után rosszat is mondanom
kellene a hétvégére, bajban lennék. Nagyon örülők, hogy ott lehettem és
láthattam mindezt és csak bízni tudok benne, hogy még sokáig folytatódhat
ez a tábor Sitkén, mert óriási veszteség lenne ha valami miatt vége kellene,
hogy szakadjon.
vissza
SITKÉREZTÜNK!
1999. szeptember 24-26 Sitke
Hát ezt is túléltük. Pénteken délután 17 óra magasságában
csaknem a teljes vendégmezőny összetalálkozott a sárvári buszálomáson,
ahonnét a lelkes csapat Sitkére döcögött a rendezvény helyszínére. Sitkén
nagy örömmel és palacsintával fogadtak minket. A hangulatot tovább fokozta
a hír, mi szerint péntek este lecsó lesz vacsorára - ami ugyebár nem lebecsülendő.
Este drámajátékokkal múlattuk az dőt, míg el nem jött a lecsó ideje. Vacsora
után gyorsan emelkedett a hangulat (Áldja meg az Isten a Zwack Pétert!)
és egy fergeteges buli kerekedett az éjszakára.
Másnap reggel a a reggeli után kialakultak a
vetélkedő csapatai és hamarosan kezdetét vette az ádáz küzdelem. Az utolsó
pillanatban még betoppantak a KUSZÁ-s fiatalok is (zölre festett hajjal),
ami a vetélkedő később lefolyását a többi csapat számára nagyon kedvezőtlenül
befolyásolta.
Az első állomáson mindjárt egy nagyon kemény
feladattal kellett megbírkóznunk, egy pohár mérsékelten ízletes bort kellett
a csapat minden tagjának elfogyasztania (különösen a pénteki hosszú éjszaka
után volt nagyon nehéz). Ehhez képest már szinte gyerekjáték volt a rövid
videóbejátszás szinkronizálása - ami mellesleg épp a mi csapatunknak sikerült
a legjobban. Ez után az állomás után már neki is vághattunk az akkor még
nem is sejtett távolságnak. A második állomás nem igazán nekünk lett kitalálva,
igazi fizikai erőpróba várt ránk. A közös lécen járással még csak elboldogultunk,
az akadálypályát is végigkúsztuk - bár az a sok csalán nem okozott felhőtlen
perceket számunkra, ám a két fa között ferdén felkötözött - rozsdalétől
csöpögő - létrán való végigmászás már nem ment valami jól. Mindegy, túléltük,
és már indítottak is minket tovább, Bőszikéék pincéjéhez. Itt mocsarat
jártunk kólával a kézben, majd egy csomó jelmez közül ki kellett választani
egy francia vásári komédia szereplőjének hacukáját. (6-ból hármat sikerült
eltalálnuk, ami kemény 0 pontot ért +3-3=0). Végül 4 pohár bor közül fel
kellett ismernünk Soltis Lajos művészeti vezető reggel már megízlelt borát.
Sajnos nem sikerült, aminek következtében az egész állomáson 0 pontot értünk
el - Zsolt szőrösszívűsége határtalan. Ezután futnunk kellett (volna) egészen
az általános iskoláig - jó kis táv, szó se róla -, ahol végre haraphattunk
is pár falatot. Itt egy kis szellemi megmérettetés várt ránk (Most mutasd
meg! és egyéb hasonló finomságok). Ezt az akadályt nagyon magabiztosan
vettük, így vidáman indultunk el a következő állomásra. Jó hangulatunk
azonban szép lassan elfogyott, mivel annyit kellett gyalogolni, hogy már
azon aggódtunk, hogy egyszer csak egyenruhás emberek állítanak meg minket
az alábbi szavakkal: Zdrásztvujtye ribjátá! Pásszportye!. Szerencsére még
ez előtt elértünk célunkhoz. Itt irodalmi apróhirdetések után gumiabroncs
hajítás következett, majd újabb adag gyaloglás Csilláék pincéjéhez. Itt
először egy jókora gumit kellett egy lejtőn le, majd felgurítani (Anti
felfelé úgy gurította, hogy futni alig bírtam mellette, nemhogy még segítsek
is neki). Utolsó feladatként egy erkélyjelenetet kellett előadni (igen-igen
Rómeó és Júlia), de eszperente nyelven. Éppen
itt tartottunk, amikor jó elnökünk és szépséges barátnője is megérkezett
mindnyájunk örömére. Ha ti láttátok volna azt a kis szatén szoknyát! Gyerekek,
abban a szélben...
A vetélkedő után nyomás vissza a faluba, ahol
egy jó kis zuhi után már kezdődhetett is az elmaradhatatlan zsír-parti
a helyi kocsmában. Nos, az első játékrész 0-0-ra végződött (csak a bundákat
számoljuk) a Mikula - Kispéter kontra Csarankó - Molnár páros között. Kiadós
vacsoránk (ezúton is piros pont a szakácsnőknek) után folytatódott a meccs,
igaz itt már Büki Janival voltam párban Anti egyéb irányú elfoglaltsága
miatt. Minden bizonnyal az összeszokottság hiánya miatt végül 3-1-es vereséget
szenvedtünk.
Este az eredményhirdetés előtt még volt egy erőpróba,
ahol minden csapat egy-egy férfitagja mérkőzhetett meg a békából királyfivá
válásért (egész napos bogárgyűjtés adta meg a béka-lét örömeit). Első feladatként
elő kellett adni a Sitkei Színkör indulóját, majd jött egy kis kacsatánc
- Tóni ezért még keservesen megfizet!!!!!
Sajnos egy jó éneklés után a kacsatánc megölte
továbbjutási esélyeimet, így már nem jutottam be a legjobb háromba, akik
közül végül Szabó Jani került ki győztesen.
Ezek után végre valahára megtudtuk a vetélkedő
sorrendjét is. Nos, csapatunk a 3. helyen zárta a küzdelmeket, melyet végül
nagy fölénnyel a bordányi KUSZÁ-sok nyertek meg.
Az estét ezúttal is hatalmas buli zárta, s bár
nem voltunk sokan, tényleg nagy buli kerekedett az éjszaka. Talán elég,
ha annyit mondok, hogy nem sokkal éjfél után már nem volt egy csepp unicum
sem a büfében, pedig jócskán feltankoltak belőle.
Másnap reggel érzékeny búcsú, majd irány haza.
Zanzázva ennyi volt a hétvége Sitkén. Bár kevesebben
voltunk, mint ahány résztvevőre számítottunk, de a jó társaság, jó program
és a jó idő meghozta hatását. Csupa jó volt minden.
Ezúton is köszönet a résztvevőknek, hogy megtiszteltek
minket jelenlétükkel, és a sitkeieknek, hogy ilyen színvonalon bonyolították
le ezt a hétvégét.
Aki ott volt, biztosan nem bánta meg, és ez a
legfontosabb!
vissza